ÉLETMÓD

Nasik rabságában

Bizonyosan mindenki számára ismerős az a jelenség, hogy megbont egy zacskó chipset és nem bír leállni. Szinte észre sem veszi az ember, szépen lassan (inkább gyorsan) elfogy.
Vagy egy mozi alkalmával alig bírja megállni, hogy film kezdésig ne kezdje el ropogtatni a pattogatott kukoricát, sőt – otthoni filmnézés elengedhetetlen részévé válik, hogy valamit nassoljon mellé és a megbontott nasik jó része el is fogy már az első fél órában… Igazából ez egy nagyon átlagos és könnyen megmagyarázható, tudományosan alátámasztható dolog. Ugyanis ezek az előre elkészített, ízes dolgok bizony függőséget okoznak. No nem kell ezt annyira erősen venni, mint például az alkoholfüggőséget, de tulajdonképpen a hatás ha kicsiben is, de szinte ugyanaz.

Kiváló angol kifejezés a „junk food” vagyis „szemét kaja”. Bár nevében benne van az étel (food), mégsem nevezhetjük őket annak. A szó szoros értelmében vett étel az, amit a természet megteremt; ami magból cseperedik az eső és napsütés hatására, ami a vízben él, négy vagy két lábon jár – a növények és az állatok – ezeket vesszük magunkhoz és ezeket készítjük el olyan módon, hogy számunkra fogyasztható legyen. Bennük rengeteg tápanyag van, szükség van rájuk mert abból merítünk szervezetünk számára energiát, éltet minket; létezésünkhöz elengedhetetlen a táplálék. Kicsit vizsgájuk meg a szót, mielőtt tovább haladnánk… Táplálék. Egyszerű szó, melynek sokszor bele sem gondolunk valós jelentésébe: tápanyagokat tartalmazó és nyújtó dolog. Táplálja szervezetünk, testünk nyomelemekkel, fehérjékkel és minden földi jóval amire szüksége lehet normál működésének. Tehát tulajdonképpen olyan étel, amelynek tartalma van. Táplál.

És itt jön képbe a szemét kaja. Ezen belül most a snack-ekkel (nasikkal) szeretnék foglalkozni.
Mint említettem korábban, nem igazán nevezhető ételnek, hiszen ezeket nem a természet teremtette, hanem az ember rakta össze. Gondosan megtervezett falatokról beszélünk, melyeknek ízét és illatát úgy alkották meg, hogy a lehető legvonzóbb legyen a fogyasztó számára. Sokszor mesterségesen előállított ízfokozókkal öntik nyakon őket és már most összefut a nyál a számban ahogy eszembe jut a kedvenc hagymás-tejfölös, fodros chipsem – aminek íz terén az égvilágon semmi köze nincs se a hagymához, sem a tejfölhöz, valószínűleg burgonyát is csak képen látott!
Az addikció, a nem-bírok-leállni-vele érzés nagyon egyszerűen megmagyarázható. Szervezetünkben ki van építve egy jutalomrendszer. Amikor olyan dolgot teszünk, ami a túlélést segíti (ilyen az evés is), az agyunk örömközpontját stimuláljuk. Nem kell túlgondolni; nagy vonalakban arról van szó, hogy amikor kialakul az éhségérzet és táplálkozással csillapítjuk, az illat és az íz, valamint a jóllakottság érzésének hatására megjutalmaz minket (túléltük az éhezést!), több más jó érzésért felelős vegyület között a már jól ismert dopamint is kezd termelni, átéljük a jutalom-érzetet és efelett örömöt élünk át. Persze mindez olyan lágy reakció, hogy észre sem vesszük igazán. A normál étellel szemben a nasiknak jutalomközpontunkra tett hatása ennek sokszorosa. Sőt mi több, olyannyira, hogy átveri szervezetünk – teljesen felülírja a teltségérzetünket, nemhogy jelezne „na most aztán már elég lesz”, de az intenzív ízek hatására erősödik bennünk a boldogság, a jutalomérzet. Így nem hogy kevesebbet, de mind többet és többet akarunk belőle. Nézzük még a küllemet: vizuálisan is kielégítő látványt nyújt már csupán maga a színes csomagolás is, és amit kiöntünk a zacskóból, szintén csábító megjelenéssel rendelkezik – aztán jön az illat, a roppanás, ami különös elégedettséggel tölt el, ezzel egy időben az ízorgia. Aztán ezek után persze jön a jól ismert kanapén fetrengős nyekergés. Majd újra éhesek leszünk.

Szükségünk van rá?

Egyébként nincs. És lehet is nélküle élni.
Szervezetünkre tett hatása ezeknek az ételeknek nem túl előnyös. Leginkább abszolút szükségtelen, nem hasznosítható zsírokkal, szénhidráttal és cukorral vannak tele. Ezért van az, hogy bár hirtelen sok energiával dob meg minket, hamar újra éhséget jelez testünk: hiszen semmilyen értékes tápanyagot nem nyújt számunkra, minden ami felszívódik belőle, nem egészségünket szolgálja. Rendszeres, eltúlzott fogyasztásuk olyan káros hatásokkal jár, mint bőrünk minőségének romlása, súlygyarapodás, vagy a keringési rendszer zavart működése – és lehetne még sorolni.
Mindemellett nem azt mondom, hogy időnként nem jutalmazhatjuk meg magunkat valami finomsággal, mert kétségkívül már életünk részét képezi és hozzájárul legalább annyira boldogság érzetünkhöz, mint egy jó film vagy könyv. Mindazonáltal a szemét kaja megnevezés tökéletes; hiszen semmi természetes nincs benne, mű az egész – hozzá nem tesz csak elvesz. Azonban mint minden addiktív dologgal, tudni kell tartani az egyensúlyt és a mértéket. És akkor minden rendben lesz – hogy egy kedves hasonlattal éljek egészségünk és örömérzetünk kiegyensúlyozott kapcsolatára reflektálva; a káposzta is megmarad és a kecske is jól lakik.