ÉLETMÓD

Csak pozitívan: a munkaterápiáról

Legtöbbünknek talán kissé idegenül hangzik ez a kifejezés. Itthon a leggyakoribb munkahely képe azé
a helyé, ahova az ember gyomorgörccsel megy be és napközben csak még feszültebbé válik. A
többség nem szereti a munkáját, bele van kényszerülve egy olyan állásba, amit szükségből csinál,
nem élvezi. Így nehéz lehet elképzelni, megérteni a munkaterápia fogalmának mibenlétét.
Ez a rövid kis cikk pontosan erről fog szólni.
Ugyanis a munkaterápia nem egy bohóc elvadult fantáziájának szüleménye, létező fogalom, létező
cselekvés. Leginkább a megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkozó topikok kapcsán
hallhatunk róla, de tulajdonképpen bármilyen rehabilitációs céllal végzett munkát ide sorolhatunk.
A munkaterápia általában csoportosan végzett munkára utal. Nem annyira egyszerű egy mondatban
összefoglalni mit is takar ez, hiszen rendkívül összetett.
Célja az, hogy az a megszokott közegéből, rutinos mindennapjaiból kiszakadt egyén szépen lassan
visszaterelődjék a „rendes életébe”. Vagy éppenséggel elkezdje - esélyt kap, hogy elkezdje azt,
alkosson és fontosnak érezhesse magát. Ezt a szaknyelv munkaerőpiaci tranzitálásnak hívja.
Több oldalról is meg lehet vizsgálni a munkaterápia fogalmát. De minden esetben új esélyt jelent.
Az egyik pont például a bármilyen (szellemi vagy fizikai) fogyatékossággal rendelkezők
munkaterápiája. Szerencsére nagyon sok munkahely és szervezet foglalkozik alkalmazásukkal, olyan
munkát adva kezükbe, melyet könnyedén el tudnak végezni ők is. Egy telefonos ügyintézői munkához
például nincs szükség látásra, miért is ne lehetne egy súlyosan gyengén látót vagy vak embert
alkalmazni erre a posztra? Ez is csak egy szegmens a sok közül.
Nyilván gyakorlatban alkalmazni az ilyesmit, egy cseppet nehezebb feladat a munkáltatóknak, hiszen
rendelkeznie kell a megfelelően képzett trénerekkel, akik át tudják adni a látássérült embereknek a
kifejezetten az ő számukra készült szoftverek (pl. Orca) használatához szükséges ismereteket. A
munkakör klasszikus betanítása csak ez után az előképzés után kezdhető el. Ez pedig csak egy a sok-
sok nehézség közül, amin a képzett oktatók töretlen türelemmel és szakértelemmel vezetik át a vak
és látássérült dolgozókat.

A másik oldal azok az emberek, akiket megváltozott munkaképességűnek hívunk. Akiket súlyos
baleset, betegség ért – egyszer csak megszokott életükből belecsöppentek a „kilátástalanba”. Nekik a
legnehezebb tán beilleszkedniük, hiszen elveszíteni egy végtagot, látást, hallást nem egyszerű
feldolgozni sem lelkileg sem fizikailag. Ilyenkor az ember magába zuhan, és sokszor bepánikol a
jövőtől.
A munkaterápiának minden esetben egy nagyon-nagyon fontos pontja a csoportos munka. Ugyanis
akik bekerülnek az adott munkakörbe, nem lesznek egyedül. Szocializálódnak, megismernek másokat
és esetleg mások történetét is. Elkezdenek szépen dolgozni, újra hasznosnak és teljes értékű
embernek érzik magukat – hiszen miért is ne lennének azok? Azok pedig, akik vele született
fogyatékkal bírnak ugyanúgy esélyt kapnak a normális életre, mint bárki más.
Tehát kezdődik az egész a szocializálódással. Új ismeretségek, esetleg barátságok kötésével. Nem
érzik magukat kirekesztve, megvan a napi rutin, mint mindenki másnak. Akinek esetleg van
szégyenérzete, frusztrált kialakult, új helyzete miatt, az hamarabb elengedheti azt, hiszen úgymond
hasonszőrűek közt van és a többiek sem éreztetik vele „másságát”. Bár szerintem alapból is lenne a
normális.

A második pont ebből következik; hasznosan tölti az idejét. Ugyanúgy bejár az ember munkába, tesz-
vesz minden nap. Lett légyen szó akár kézműves munkáról vagy komolyabb feladatról. Megszerzi a
kis megélhetését – lefoglalja magát, leköti a munka, nem pedig üresen tengeti mindennapjait a négy
falat bámulva vagy épp hallgatva a semmit. Általánosságban véve az ember nem bírja sokáig
valamilyen tevékenység nélkül. Akármiről legyen szó, a túl sok pihenésből is elegünk lesz egyszer. Ha
két hétre elmegyünk szabadságra, azért érezzük a dolgos mindennapok hiányát. Képzeljük el ezt
rehabilitációval töltött hetek vagy hónapok után.
Nem csak azért fontos ez, mert az ember hasznosnak érezheti magát, nem kelti azt az érzetet benne,
hogy semmire sem jó. Inkább megerősíti, hogy igenis vannak olyan területek, amikben ugyanúgy
helyt tud állni, mint „egészséges” társai. Ez a tudat már önmagában átsegíthet egy olyan mélyponton,
amiben sokan hajlamosak megrekedni.
Mindeközben közösségben van, kapcsolatokat építhet.
Az alkotó munkák, mint például a horgolás (hogy egy szorosabb vonatkoztatást hozzak) szintén
képesek minderre. A neve is csodálatos; alkotni. Nincs is ennél szebb dolog a világon. Hiszen az
alkotás folyamata közben arra koncentrálunk ami készül, minden figyelmünket annak folyamataira
összpontosítva, elterelve a gondolatokat, az érzéseket egy nyugodtabb mederbe sodorva.
Társaságban pedig ez tán még nagyobb kikapcsolódás, öröm forrás is lehet.
Egyiket sem emelem ki a másik rovására, mert a munkaterápiába az összes beletartozik, komplex
egységként.