ÉLETMÓD

Szemelvények a horgolásról

Ez egy manapság igen kedvelt, gyorsan terjedő technika. Ha horgolásról beszélünk, a lehetőségek
tárháza szinte kimeríthetetlen; sapka, sál, kesztyű, játékok, kulcstartók, telefontokok és még
sorolhatnám, mennyi mindent lehet kapni ami ezzel az eljárással készül.
Magának a horgolásnak a története eléggé nehezen visszakövethető, nem lehet pontosan
meghatározni mennyire régre nyúlik vissza. A nevét arról az eszközről kapta (horgolótű), amellyel
dolgozunk hogyha horoglásra adjuk a fejünket.
Az bizonyos, hogy már a korai 16. századból ismerünk erre a technikára utaló eljárásokat – ekkor
kezdték el a hurkolt csipkéket készíteni. Ami ha jobban belegondoltunk, akár a horgolásból is
eredhet. Ugyanis a horgolás technikája igencsak hasonlatos a kötéshez, mégsem ugyanaz;
tulajdonképpen hurkokat kapcsolunk össze egy meghatározott minta alapján. Mivel alapjában véve
egyszerű, ezért feltételezhető, hogy sokkal ősibb tudomány ez, mint gondolnánk. Viszont konkrét
horgolásra utaló maradványok csak a viktoriánus kortól maradtak fent.
A kötéssel ellentétben horgolás közben zárt hurkokat, láncokat készítünk. Sokan szeretik, mert
lényegesen egyszerűbb, mint kötni; itt csupán egyetlen eszközre van szükségünk – mégpedig a
horgolótűre. Ebből viszont jó sok fajta létezik (anyagát tekintve akár csont, fa, alumínium, bambusz,
műanyag, stb.), vastagsága alkalmazkodik a szál vastagságához és az így elkészült alkotás is ennek
függvényében változhat.
Egyszerűsége mellett azonban hihetetlen sokféleképpen lehet dolgozni vele. Az alkotásnak csak
fantáziánk és ismert technikánk szabhat határt!
A horgoló anyagok szintén elég széles skálán mozognak. Történhet ez cérnával, horgoló fonallal,
selyemmel, műszállal… de még fémszállal vagy raffiával is lehetséges! Az anyagválasztás attól függ,
milyen célból vesszük kézbe és melyik típusú horgolótűt. A mi művészeink például pamuttal,
gyapjúval és poliészter alapú fonallal dolgoznak a kedves, gyerekeknek (vagy akár gyerek lelkű
felnőtteknek) és babáknak készülő állatkák megalkotásakor. Erre a célra ezek az anyagok a
legtökéletesebbek, hiszen arra van szükség, hogy puhák, kellemes tapintásúak legyenek, de közben
bírják a strapát is.
Magával a munkamenettel senkit nem fogok fárasztani, hiszen bár korábban azt említettem,
egyszerű technika a kötéshez vagy csipkeveréshez képest, azért annyira nem, hogy két mondatban le
lehessen írni a technikát.
Dióhéjban annyi, hogy a kötéshez hasonlóan itt is különböző irányokban lehet mozogni attól függően,
mit készítünk, továbbá sokféle hurkolás, csomótechnika létezik. Ez is olyan alkotó ágazat, ami
folyamatosan fejlődik. Ha például ilyen kedves állatkákat készítünk, azok több részből állnak össze,
nem egy légvétellel születnek meg. A darabokat külön-külön horgolják és a végén ezeket a részeket
összevarrják. A különböző testtájakat anti-allergén poliészter töltik meg, hogy puhák és ölelni valók
legyenek, megadja a formáját. Maga a technika ugyanis nem alkalmas arra, hogy úgymond, „teli”
dolgokat készítsünk. Nyersen fogalmazva a hasonló, nagyobb méretű összetettebb horgolt figuráknál
egy burkot készítünk, és azt töltjük meg; így az eredmény egy kedves, puha lény.
Aki elég türelmes, azok számára könnyedén elsajátítható munkafolyamat ez. Én személy szerint
mindig képtelen voltam megtanulni, de akik rendszeresen horgolnak, kivétel nélkül arról számolnak
be, mennyire ki tud kapcsolni; mint egy jó könyv. A szemek összekapcsolása, ez a kellemesen

monoton folyamat egyrészt összpontosítást igényel, miközben ezzel ellentétben mégis ellazulhat az
ember.
Ezért is fordul elő sok helyütt, hogy mint munkaterápiát is alkalmazzák. Akár egyedül, akár egy jó
hangulatú társaságban, remek időtöltés lehet. Alkotóink számára is fontos jelentőséggel is bír ebből a
szempontból – is. Nincs két egyforma nyuszi vagy maci; nem gépek, hanem gondos kezek által
elkészített figurákról beszélünk, és ahogy mi is, ezek a szeretettel készült állatkák is egyediek, mint az
ember, aki alkotta őket.